A Red Bull Air Race honlapjára január 30-án, vagyis hat nappal Tarlós István főpolgármester bejelentése előtt került fel a 2019-es versenynaptár és most, három nappal azután is az eredeti helyszínek szerepelnek.
Eszerint július 13-14-én Budapesten rendezik meg a versenyt. Ki is emelik, hogy a magyar főváros a "nyári időszak klasszikusa, ahol 25 méteres légikapuk emelkednek a Duna vízszintje fölé".
Kapcsolódó
A Világgazdaság úgy tudja, hogy a szervezők ragaszkodnának az eredeti, július 13-14-i hétvégi dátumhoz, így erre az időpontra próbálnak új helyszínt találni. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint tiszteletben tartják a főváros döntését, és a következő hetekben fog eldőlni, hogy hova viszik a futamot.
A lap azt írja, hogy a sportrepülőverseny jegyértékesítése szünetel, az eddig eladott tikettek megtartják érvényességüket az új helyszínen is, amennyiben ez a kérdés rendeződik.
A nagy kérdés, hogy mi lesz például azokkal a külföldiekkel, akik jegyet nem vesznek ugyan, de a rendezvény miatt látogatnak Budapestre júliusban és már intézik a szállásukat.
A Facebookon valamivel korábban már január 29-én kikerült a versenynaptár.
Érdekesség, hogy a budapesti történésekről nem írnak a közösségi oldalon sem, mindössze néhány kommentelő hozzászólásából lehet tudni, hogy Budapestet törölték a helyszínek közül.
Péntek este a Facebook eseménynaptárban is változatlanul Budapest szerepel, csak az tudhatja, hogy mi történt, aki rákattint a budapesti esemény aloldalra és elolvassa a kommenteket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve