A chicagói székhelyű repülőgyártó MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: bevétele 26 százalékkal 28,7 milliárd dollárra csökkent, és hiába esett 20 százalékkal az üzemelés költsége, az üzemi szintű veszteség így is 4,3 milliárd dollárt tett ki, négyszer annyit, mint egy évvel korábban.
A Boeing adózott vesztesége a fél év végén a tavalyi 793 millió dollár után idén 3 milliárd dollár (879 milliárd forint) volt.
Kapcsolódó
A koronavírus-járvány, illetve az emiatt bevezetett utazási korlátozások jelentősen rontották a Boeing piaci helyzetét, mivel nagy mértékben csökkent a szélestörzsű gépek iránti kereslet. Emiatt a társaság úgy döntött, egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X piaci bevezetését, az első példány csak 2022-ben állhat forgalomba.
A másik szélestörzsű típusából, a 787 Dreamlinerből pedig jövőre az idei tíz helyett csak hatot készít el havonta a gyártó.
A Boeing az időszak során 70 repülőgépet adott át üzemeltetésre szemben a tavalyi 239-cel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve