A Ciolos-kormány idején 2016 decemberében véglegesített jelentést a Digi24 hírtelevízió szerezte meg, és ismertette csütörtökön. A minisztérium ellenőrei megállapították, hogy a román államot összesen 525,89 millió euró értékű kár érte a Bechtellel kötött szerződés miatt.
Románia 2003-ban kötötte meg az amerikai óriásvállalattal a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú sztráda építésére vonatkozó szerződést, amelynek az összértékét akkor 2,2 milliárd euróra tervezték. A Nastase-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól.
Kapcsolódó
A 2013-as szerződésbontásig a Bechtel a pályának a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszát építette meg, és a magyar-román államhatár és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon végezte el a munkálatok mintegy felét. Amint a Digi24 emlékeztetett rá, a román állam 1,2 milliárd eurót fizetett ki az amerikai társaságnak.
A minisztériumi ellenőrök megállapították, hogy az állam indokolatlanul fizetett például 40 millió euró előleget az építőnek, 2011-ben pedig annak ellenére utalta át az útépítő által kért összeget, hogy a román államot képviselő ellenőrök nem ismerték el a kifizetett munka elvégzését. Kár érte az államot a szerződés 2013-as felbontásakor is, amikor 37,2 millió eurót fizetett az útépítőnek, pedig - a jelentés szerint - a Bechtelnek voltak tartozásai a román állammal szemben.
A pénzügyminisztériumi jelentést a román közútkezelő társaságnak is elküldték, ez azonban kifogásolta a számításokat, és a pénzügyi jelentés újbóli elkészítését kérte.
A versenytárgyalás nélkül megkötött Bechtel-szerződés miatt az Európai Unió bírálta Romániát, és nem tette lehetővé, hogy az Európai Unió forrásait is felhasználják az építkezéshez. A román lapok úgy vélték, ez a szerződés volt az ára Románia NATO-csatlakozásának. A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) több vizsgálatot is folytat a Bechtel-szerződés ügyében. 2013-ban az akkori szállításügyi miniszter jelentette be, hogy a minisztériumból eltűnt a szerződés eredeti példánya.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve