"Tekintettel arra, hogy a szándékok szerint a Déli Áramlat szakaszát Ausztriában megépítik, közös döntés született arról, hogy kiegészítő vizsgálatokat végeznek a magyarországi szakasz új, Ausztriába vezető útvonalára vonatkozóan" - olvasható az orosz állami energetikai cég MTI-hez is eljuttatott tájékoztatójában.
Moszkvában emellett közölték, hogy Alekszej Miller, a Gazprom elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök budapesti munkamegbeszélésükön megállapították, hogy az Európába, így Magyarországra is orosz földgázt szállító vezeték építése az elhatározott menetrend szerint halad. Bulgáriában és Szerbiában már elkezdődött a munka, a Fekete-tenger alatti szakasz megvalósítása az ősszel indul.
Kapcsolódó
Magyarország területén jelenleg a Déli Áramlat csővezeték-szakaszának lefektetését megelőző tervezési-felmérési munkálatok, valamint a környezeti hatásvizsgálatok folynak.
A Gazprom közleménye szerint "a találkozó résztvevői kifejezték meggyőződésüket, hogy magyar szakasz útvonalának megváltoztatása nem befolyásolja a beruházás megvalósításának határidejét és az első gázszállítás a magyarországi szakasz igénybe vételével 2017 elején megindulhat".
Az eddigi tervek szerint a Déli Áramlat 229 kilométer hosszú magyarországi szakasza a magyar-szerb határnál lévő Hercegszántó és a magyar-szlovén határnál található Tornyiszentmiklós között vezetett volna.
A moszkvai tájékoztatóban emlékeztetek arra, hogy márciusban a Gazprom és az MVM Magyar Villamosművek Zrt. egyeztették a Déli Áramlat megvalósítását szolgáló, 2017-ig szóló cselekvési tervet.
Az osztrák OMV április 29-én írta alá a szándéknyilatkozatot a Gazprommal a gázvezeték Ausztriában megépítendő szakaszáról, amely Baumgartenig vezet majd. Korábban a Déli Áramlatot az olaszországi Tarvisióig vitték volna Szlovénián át.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve