Probléma lesz viszont, hogy hogyan hajtják be a kártérítést - tette hozzá.
2014 tavaszán Oroszország önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet. Ennek nyomán a Natohaz krími leányvállalata, a Csornomornaftohaz elveszítette aktívumait, beleértve fúróplatformjait és hozzáférését az ottani gázlelőhelyekhez.
Kapcsolódó
Az ukrán gázvállalat 2016 októberében kezdeményezett eljárást választott döntőbíróságon. Keresetében a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló ukrán-orosz kormányközi egyezményre hivatkozott. Tavaly szeptemberben a vállalat nyilvánosságra hozta, hogy a hágai Állandó Választottbíróságon benyújtotta kártérítésre vonatkozó keresetét Oroszországgal szemben. Ebben ötmilliárd dollárt jelölt meg a Krím annektálása nyomán elszenvedett veszteségeként, ami a kamatokkal együtt mostanra megközelíti a 8 milliárd dollárt.
A Naftohaz még tavaly januárban bevonta a jogi eljárásba a Covington and Burling LLP nevű nemzetközi jogi céget, amelynek az UNIAN írása szerint már többször is sikerült kártérítési pert nyernie klienseinek Oroszországgal, illetve orosz állami vállalatokkal szemben.
A perben az ukrán gázvállalat egy korábbi közleménye szerint az év végéig várhatóan döntés születik.
A stockholmi döntőbíróság tavaly decemberben és idén február végén - a gázárral és a tranzitdíjjal kapcsolatban - is Ukrajna számára kedvező ítéletet hozott. A perekben a bíróság arra kötelezte a Gazprom orosz gázvállalatot, hogy 2,56 milliárd dollárt fizessen Ukrajnának. Mivel Oroszország nem kezdte meg az összeg folyósítását március 1-jén, ez az összeg minden nappal újabb félmillió dollárral növekszik. Petro Porosenko ukrán elnök március 7-én bejelentette: egy jogászcsapat már hozzálátott annak kidolgozásához, miképpen foglalhatja le Ukrajna a Gazprom aktívumait belföldön és külföldön egyaránt, hogy a megítélt kártérítési összeget ily módon hajtsa be.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve