A Herald Tribune-t eddig is kiadó New York Times azt mondja, hogy az újságkiadás digitális korszakához alkalmazkodva szüntette meg a régi címet és keresztelte át International New York Times névre a Párizsban kiadott lapot. A Times tíz éve vásárolta ki a Washington Post tulajdonrészét és szerezte meg az ellenőrzést a Tribune felett. Azóta fokozatosan egyesült a két szerkesztőség.
A Herald Tribune 135 országban élő 224 ezer olvasója kedden egy részben új kinézetű lapot láthatott, amelynek címlapján új logó, belső oldalain pedig új kommentátorok írásai fogadták őket. Richard Stevenson, a lap európai szerkesztője szerint a márkanévváltás azt tükrözi, hogy úgy vélik: a globális, digitális platformon elérhető közönségnél megvan az igény arra, hogy a New York Timest olvassa.
Az üzleti stratégia egyik célja, hogy a korlátozott, ingyenes tartalmat fogyasztó olvasókat előfizetőkké "konvertálják". Jelenleg az előfizetők 10 százaléka él az Egyesült Államokon kívül, de az ingyenes cikkeket olvasók aránya magasabb, 25-30 százalék. Ez egy lehetőséget jelent - mondta Stevenson.
Ezen a héten azzal csalogatják a majdani előfizetőket, hogy ingyenessé tették a global.nytimes.com oldalt. A lap gazdája, a Times Co kénytelen volt megszabadulni egy másik kiadványától, a Boston Globe laptól, hogy online hír, kommentár és multimédia szolgáltatóvá váljon.
A kiadónál elismerték, hogy az International Herald Tribune - amely egyfajta kulturális ikonná vált - viszonylag jó forgalmat bonyolított a nyomtatott sajtó piacán. "A valóság azonban az, hogy a nyomtatott sajtó nagyon nehéz üzletté vált" - fogalmaztak.
A Tribune 136 éves múltra tekintett vissza és a Párizsban élő külföldiek és a világpolgárok kedvelt lapja volt. Jean-Luc Godard kultfilmje, a Kifulladásig is megörökítette.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve