A Bundeskartellamt szerint a három autógyár 2004 és 2013 között megegyezett egymással az acélrúdbeszerzések árában. Az autógyárak elismerték a tényállást és elfogadták az eljárás lezárását bírság kivetésével - írta az MTI.
Az autógyárak ellen három és fél évvel ezelőtt indult vizsgálat számos acélipari vállalat ellen folytatott kartelleljárás keretében, amit a bonni versenyhivatal tavaly zárt le 205 millió eurós bírság kivetésével.
Kapcsolódó
Az autógyártásban használt szerkezeti acél ára három tényezőből áll össze: az alapárból, az ötvözeti szorzóból és a korróziós szorzóból. Az ötvözeti szorzó alapján az acéltermékek különböző minőségi osztályba sorolódnak, a korróziós szorzót pedig a termék gyártásához felhasznált hulladékacél aránya alapján kalkulálják. Az autógyárak a versenyhivatal közleménye szerint a két szorzó kalkulálásában állapodtak meg, az alapárban nem.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve