A NASA tudósai szerint a New Horizons "egészséges" állapotban van órákkal az után, hogy 4729 napig tartó útja után átrepült a Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény fölött, amely 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől.
A jeleket a NASA űrkommunikációs hálózatának Madridban lévő antennái fogták. Az első rádióüzenetek az űrszonda állapotáról is küldtek adatokat.
Az űrszonda minden műszere pontosan működik, és megérkeztek az első felvételek is az Ultima Thuléről, amelyeket még az átrepülés előtt készített a New Horizons - mondta Alan Stern, a tudományos misszió igazgatója.
Ezek megerősítették, hogy az aszteroida egy "mogyoró formához hasonló", nyújtott alakú, felső része keskenyebb, mint az alsó. A tudósok azt sem zárják ki, hogy esetleg két egymás melletti égitestről van szó. Az átrepüléskor készült első felvételek, amelyek szerdán érkeznek a Földre, fogják megerősíteni, hogy egy vagy két keringő égitestről van szó. Az adatok a fény sebességével érkeznek a Földre tette hozzá Stern.
A New Horizons 3540 kilométerre közelítette meg a középkori irodalomban szereplő "távoli szigetről" elnevezett aszteroidát. Számítások szerint az űrszonda sebessége az Ultima Thuléhoz viszonyítva másodpercenként mintegy 11 kilométer volt.
A tudósok nem ismerik az égitest pontos méretét, becsléseik szerint százszor kisebb, mint a Plútó törpebolygó, amelynek az átmérője mintegy 2400 kilométer. Az aszteroida körül fagypont alatti a hőmérséklet, így a tudósok feltételezik, hogy megőrizte eredeti állapotát.
Alan Stern szerint a Naprendszer e Naptól távoli térségének kutatása azért olyan fontos a tudósok számára, mert itt megmaradtak a 4,5 milliárd évvel ezelőtti állapotok.
A szonda az Ultima Thule felett elhaladva 900 felvételt készít, amelyek révén várhatóan először sikerül majd megismerni a kisbolygó formáját és összetételét.
A 2006-ban indított New Horizons elképesztő felvételeket továbbított a Plútóról 2015-ben, amelyek közül több korábban soha nem látott, szív alakú képződményt ábrázolt.
Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel. A tudósok három évvel később jöttek rá, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektum.
Alan Stern még az aszteroida megközelítése előtt reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz a New Horizons utolsó küldetése, újabb objektumokat is felfedezhet a Kuiper-övben és 2020-ra még távolabbra jut el.
A találkozás alkalmából az Ultima Thule külön himnuszt is kapott, amelyet a Queen együttes asztrofizikai doktorátussal is rendelkező gitárosa, Brian May komponált - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve