A bajorországi Erlangenben működő üzemben szeptemberben vezetik be a rövidített munkaidőt. Az intézkedés a főként a vállalatcsoport saját termékeinek gyártására szolgáló különleges gépeket előállító részleget érinti, a területen 400 embert foglalkoztatnak.
A cégvezetés szerint egyedi esetről van szó, és a rövidített munkaidő csak végső esetben lehet megoldás, amikor már minden egyéb lehetőséget - például a szabadságolást - kimerítettek.
A gyárat Magyarországon is üzemeltető csoport a Handelsblatt szerint valamennyi autóipari beszállítóval együtt "nyomás alatt" áll. A cég vezetése a globális autóipari termelés visszaesésével számol, és júliusban lefelé módosította a bevétel és a nyereség idei alakulására adott előrejelzését.
A Schaefflert különösen erősen érinti az autóipar átalakulása, mert finommechanikai specialistaként többnyire a belső égésű motorral működő járművekhez gyárt alkatrészeket. A cég 50 országban, 170 telephelyen 92 ezer embert foglalkoztat. Az idei első félévben 7,226 milliárd euró (2350 milliárd forint) bevételt ért el, ami 0,8 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Az adó- és kamatfizetés előtti eredmény (EBIT) 483 millió euró volt, az egy évvel korábbi 773 millió euró után.
Németországban bizonyos munkajogi szabályok betartásával bármely vállalkozás csökkentheti az alkalmazottak munkaidejét válság idején, hogy elkerülje az elbocsátásokat. A munkaidővel együtt a dolgozók fizetése is csökken, a veszteség egy részét az állam kiegyenlíti, legfeljebb 12 hónapon keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve