A négy gyermekes, 60 éves Ben van Beurden, a 2017-ben 305,1 milliárd dolláros árbevételt és 12,97 milliárd dollárnyi profitot elkönyvelő Royal Dutch Shell vezérigazgatója "üdvözli" azt az ötletet, hogy a tervezett 2040-ről előbbre hozza az angol kormány a fosszilis üzemanyagok betiltását szigetországban. Ezt több parlamenti képviselő, zöld aktivisták és elemző intézetek is javasolták - írja a piacesprofit.hu a Guardianre hivatkozva.
A 24,29 millió eurós éves fizetést felvevő cégvezér a Guardian brit napilapnak azzal indokolta véleményét, hogy a világos szabályozási környezet megkönnyíti az olyan nagyvállalatok munkáját, mint a Shell, főleg a befektetési döntések terén, másrészt segíti a fogyasztók átállását is az elektromos közlekedésre.
Kapcsolódó
Az olajvállalatok stratégiája az, hogy bármilyen is legyen a jövő energiája, azt ők akarják szolgáltatni, akár megújuló az, akár nem. A Shell például azzal válaszolt az elektromos autók térnyerésére, hogy megvásárolt több olyan céget, melyek az eletkromos autók infrastruktúráját adják, vagyis az akkutöltőállomások technológiáját.
A BP pedig júniusban 130 millió fontért (nagyjából 171 millió dollárért) vette meg Anglia legnagyobb elektromos autó töltőkkel foglalkozó cégét, a Chargemastert, mely már 6500 töltőpontot üzemeltet. A vállalkozás a BP 1200 benzinkútjánál létesít még töltőket. A BP Németországban is résztveszt egy akkutöltőpontokat létesítő pilotprojektben. A BP januárban 5 millió dollárért vette meg a Freewire Technologies céget, a Shell pedig egy holland céget, a New Motiont szerezte meg, mely 30 000 akkutöltőpontot üzemeltet Európa-szerte.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve