Kiváló üzletet csinált a legendás svájci Lindt & Sprüngli csokoládégyártó azzal, hogy felvásárolta az amerikai Russell Stovert - derült a tavalyi értékesítési adatokból. A prémium csokoládék iránti erős keresletnek köszönhetően a cég határozottan növelni tudta eladásait 2014-ben.
Az egekbe emelkedő kakaóárak tavaly arra kényszerítetek a csokoládéipar legtöbb vállalatát, hogy emelje az árait. A Lindt azonban jobban szerepelt versenytársainál, amit részben észak-amerikai expanziójának, részben pedig annak köszönhetett, hogy továbbra is a jó minőségű csokik piacára koncentrálja erőfeszítéseit. Ezt a szegmenst az ágazat minden cége szeretné meghódítani, ám nem mindegyikük jár sikerrel.
Az éves árbevétel tíz százalékkal ugrott meg 2014-ben, ami jóval meghaladja a csokoládépiac alacsony, egy számjegyű növekedését. (A végleges tavalyi adatokat március közepén hozza nyilvánosságra a vállalat.) Biztos vagyok benne, hogy tartani tudjuk a 6-8 százalékos növekedési ütemet és a Russell Stover is hasonló tempóra lesz képes, miután teljesen integrálódott a szervezetünkbe - mondta a Reutersnek nyilatkozva Ernst Tanner a svájci cég elnök-vezérigazgatója.
Az amerikai vállalattal együtt, amelyet szeptember óta konszolidál a Lindt, 17,4 százalékkal, 3,39 milliárd svájci frankra (3,34 milliárd dollár) nőtt a cégcsoport értékesítése. Ez jobb a piaci várakozásoknál. Az USA-ban több mint 14 százalékkal, Franciaországban és Németországban a cégvezetés értékelése szerint "meggyőzően", Nagy-Britanniában két számjegyű ütemben bővültek az eladások. Európában átlagosan 6,5 százalékos növekedést értek el. Tanner úgy véli, hogy a kakaóbab ára a jó terméskilátások nyomán idén csökkenhet és a kereslet növekedése csak kicsit nyomja feljebb a csoki árát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve