Hiába írt le 700 millió eurót görög állampapír-állományából a német Commerzbank, a perifériális európai országok felé fennálló kitettsége továbbra is meglehetősen magas, 12,3 milliárd euró. A bank közleménye alapján azonban úgy képes megfelelni az Európai Bankhatóság (EBA) által előírt 9 százalékos core Tier 1 tőkemegfelelésnek, hogy nincs szüksége tőkepiaci forrásbevonásra 2012-ben.
A bank ehelyett belső forrásalakítással, méghozzá hibrid tőkeelemeinek és alárendelt kölcsönkötvényinek elsőrendű tőkeelemmé történő átváltásával emeli meg tőkéjét mintegy 10 százalékkal, hozzájárulva az EBA szerint 5,3 milliárd euróra rúgó tőkehiány pótlásához. Az eszközállomány csökkentésével a bank 1,8 milliárd euróval tervezi javítani tőkehelyzetét. Az európai adósságválsággal kapcsolatos bizonytalanságok ugyanakkor további kihívásokat jelentenek a bank számára - mondta Martin Blessing vezérigazgató.
2012-ben a bank javítani szeretné működési eredményét, amely a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 256 millió euró helyett csak 163 millió euró volt. A nettó kamatbevételek 4 százalékkal, a nettó jutalékbevételek 20 százalékkal estek vissza a banknál. Kötvényvisszavásárlásból a banknak 735 millió eurós nyeresége, görög kötvényleírásai miatt azonban 700 millió eurós vesztesége keletkezett. A bank hitelezési céltartalék-képzése 36 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
Az egy évvel korábbi 1,430 milliárd eurós eredménnyel szemben 2011 egészében 638 millió eurós profitot ért el a bank.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve