A cég bevétele 874,2 millió dollárra nőtt a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 594,1 millió dollárról, és ezzel felülmúlta a szakértők által várt 684,1 millió dollárt.
A Mattel az első negyedévben elért eredmény alapján javított idei bevételvárakozásán, most eladásainak 6-8 százalékos bővülésével számol az eddigi 5 százalék helyett.
Kapcsolódó
A javuló eladási adatok ellenére a Mattel veszteséges volt. Az szakértők által inkább követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos vesztesége 10 cent lett az első negyedévben, kisebb az egy évvel korábbi 56 cent és az elemzői várakozások átlagában szerepelt 35 cent mínusznál.
A játékgyártó adózás utáni vesztesége 115,2 millió dollár, részvényenként 33 cent volt a tavalyi első negyedévi 210,7 millió dollár, részvényenként 61 cent veszteség után.
A Mattel ikonikus figurája, a Barbie eladásából származó bevétel 87 százalékkal, 276,2 millió dollárra ugrott - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve