Először éhségsztrájkot jelentettek be a szerb málnatermelők terményük alacsony felvásárlási ára miatt, majd visszavonták ezt, mert érdekképviseleti szervezetük megegyezett az egyik legnagyobb szerbiai felvásárlóval - vette át a Pannon RTV honlapján megjelent hírt a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A tiltakozást a kilónként 140, illetve 150 dináros ár miatt jelentették be, ami helyett 160-165 dinárért (432-445 forint) veszik át a gyümölcs kilogrammját. Ezzel a gazdák kérésének megfelelően sikerült növelni a málna minimális felvásárlási árát. A megbeszélésen a Mezőgazdasági Minisztérium közvetítésével ültek asztalhoz a felek.
Ez az ár ugyanakkor még mindig elmarad a málna árával foglalkozó nemzeti tanács számításaitól, amelyek szerint kilogrammonként 173 dinárt kéne adni a málna kilójáért. A málnatermelők az állam beavatkozását várták. A málna felvásárlási árával kapcsolatos viták egyébként szinte minden évben felmerülnek Szerbiában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve