A német üzleti lap szerint a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni a BMW-t, és egyaránt azt szorgalmazzák, hogy az ország elmaradott keleti térségében hajtsák végre a munkahelyeket teremtő és csúcstechnológiát meghonosító beruházást. Szlovákiából Kassa, Magyarországról Miskolc szerepel a lehetséges helyszínek között.
A BMW az eladott kocsik számát a tavalyi 1,67 millióról 2016-ra 2 millióra kívánja emelni, e cél elérését szolgálja a gyártókapacitás bővítése. A beruházás vagy beruházások helyszínéről az idén ősszel dönthetnek.
A cég egyszer már - 2001-ben - foglalkozott a gondolattal, hogy Szlovákiában épít gyárat, de végül a volt NDK-ban fekvő Lipcsét választotta - írta a Handelsblatt.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a lapnak elmondta: a pozsonyi kormány számos befektetővel tárgyal, részleteket azonban nem árul el, mert nem akarja veszélyeztetni a vállalkozások "esetleges megtelepülését" Szlovákiában.
Ugyanakkor Kelet-Európa esélyei egy BMW-beruházás megszerzésére egyre csökkennek, mert az euróövezeti államadósság-válság miatt gyenge az európai piac - írta a lap. Az autógyártó cégnek az importot terhelő adók és vámok, valamint az árfolyamkockázatok elkerülése érdekében oda kell telepíteniük gyártókapacitást, ahol el is tudják adni a kocsikat. Kínában például május végén adják át a második BMW-gyárat, a leginkább valószínűnek pedig az tűnik, hogy legközelebb Brazíliában vagy Mexikóban építenek új üzemet - írta a Handelsblatt.
Az európai piac gyengeségét jelzi, hogy egyre többször kell az Európába szánt kocsikat átirányítani az amerikai vagy a kínai piacra. Előfordul, hogy ezekben az autókban az európai előírásoknak megfelelő dízelmotort is ki cserélni benzinmotorra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve