Míg a tavalyi második félévben 64 279 kormányzati adatkérés érkezett be a Facebookhoz, az idei év első felében 78 890 - derül ki a Facebook a most publikált átláthatósági jelentéséből.
A kormányzati szervek információéhsége itthon is nőtt. Egy éve 230 felhasználói fiókkal kapcsolatban kapott magyar adatigénylést a Facebook, fél éve 216 felhasználóról szólt a fáma, addig a friss jelentés már 234 kérvény esetében összesen 390 felhasználó adatait érinti - írta a portál.
Kapcsolódó
Az így kiadott információ vonatkozhat a felhasználóra, annak IP-cím szerinti tartózkodási helyére, illetve tartalmazhatja az általa küldött vagy fogadott üzeneteket is.
Négy alkalommal sürgősségi adatkéréssel élt valamely állami hatóság, ezek összesen 30 felhasználót érintettek. A Facebook a négyből csupán az egyik kérvényt ítélte jogosnak.
Címlapkép forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve