Ha a hőmérséklet a vártnak megfelelő mértékben emelkedik, úgy Brazília és Közép-Amerika kávétermesztésre alkalmas területeinek mintegy 80 százaléka alkalmatlan lesz a legnépszerűbb kávéfajta, az Arabica termesztésére 2050-ig - derül ki az International Center for Tropical Agriculture adataiból.
Globálisan 50 százalékos visszaesés várható a termelésben ugyanezen időszakban. Ezen folyamat legvalószínűbb kimenetele pedig a kínálat csökkenése és az árak emelkedése lesz - olvasható a Business Insideren megjelent elemzésben.
Miközben teljes közösségek kerülnek veszélybe, melyek ki vannak téve a termesztésnek, a fogyasztók is rá lesznek kényszerülve arra, hogy egészen új kínálati csatornákat építsenek ki, ami nemcsak bonyolult, de elég drága is. A klasszikus beszállítói láncok komoly kockázatoknak vannak kitéve, nem véletlen, hogy a leginkább az olyan óriások aggódnak, mint a Starbucks - írta a portál. A vállalat eddig úgy reagált, hogy segíti a közreműködő farmerek termesztési lehetőségeit, miközben igyekszik csökkenteni saját környezetre gyakorolt hatásait.
A baljós jelek már eddig is mutatkoztak. Az Egyenlítő mentén meghúzódó kávétermesztő térségben ugyanis folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, csökkentve ezzel a termést. Ráadásul az olyan országokat tömörítő övezetben, mint Vietnam, Indonézia, Brazília vagy Tanzánia eddig nem jelentkező betegségek is felütötték a fejüket, szintén a klímaváltozás következtében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve