A világ legnagyobb acélipari csoportja, a luxemburgi székhelyű ArcelorMittal kedden azt közölte, hogy november 23-ától ideiglenesen leáll a munka a krakkói acélgyárában, amelynek a termelése évi 1,6 millió tonna.
Az ArcelorMittalnak még két acélkohója van Dabrowa Gorniczában. A cég lengyelországi dolgozóinak a száma meghaladja a 11 ezret.
Az acélgyártó csoport nem tervez elbocsátást, a krakkói gyár dolgozóinak egy része karbantartási munkákat végez majd, másokat a Dabrowa Gornicza-i gyárba irányítanak át.
Az ArcelorMittal azt közölte, hogy a krakkói gyárban a termelés azután indul újra, hogy javulnak a piaci feltételek.
Az ArcelorMittal szerint részben az autóipar keresletének a csökkenése miatt túlkínálat van acélból a világon. A cég számításai szerint Európában idén 3,1 százalékkal csökken az acélkereslet, mert például Németországban 11 százalékkal kevesebb autót állítanak elő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve