A cégvezetés már arra számít, hogy az EBIT-eredmény csökken 2013-ban, az első féléves hanyatlást nem fogja kompenzálni a második hat hónapban várható növekedés. A nettó nyereség 60 százalékkal, 564 millió euróra mérséklődött január−márciusban az egy évvel korábbihoz képest, az árbevétel három százalékkal, 26,1 milliárd euróra zsugorodott. Az üzemi profit 917 millió euró lett, ami elmarad a Bloomberg 1,06 milliárdos elemzői konszenzusától.
A menedzsment részben azzal indokolja a halvány teljesítményt, hogy a vevők főként a gyengébb felszereltségű, olcsóbb személyautókat keresik, amelyek alacsonyabb profitot hoznak, részben pedig azzal, hogy a szállítási vállalatok a bizonytalan gazdasági környezetben tartózkodnak a teherautó-beszerzésektől. A német személyautó-piac Európa legrosszabbul teljesítői közé került, ami kiélezte az autógyártók versenyét.
Az utóbbi megjegyzés arra utalhat, hogy a Daimlernek árengedményeket kell adni a vevők megszerzése érdekében. Pozitív változást elsősorban a modellfrissítésektől várnak, egyebek mellett megújul a cég egyik legfontosabb típusa, az S-osztályú Mercedes is. A Mercedes-Benz ágazat 2−4 százalékkal növelni kívánja globális autóeladásait 2013-ban. Korábban olyan hírek terjedtek, hogy Daimler új üzemet épít Romániában, tegnap azonban csak azt közölték, hogy a régi alkatrészgyártót bővítik tovább.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve