A Sberbank felügyelőbizottságából először Esko Tapani Aho távozott, aki 1991-1995 között volt Finnország miniszterelnöke és 2016-ban csatlakozott az orosz pénzintézethez. Őt a nap folyamán követte a brit Nadia Christina Wells és az amerikai Natalie Alexandra Braginsky-Munier is a felügyelőbizottságból.
Mindhármójuk neve mellett a Sberbank honlapján az szerepel, hogy "személyes bejelentés alapján 2022. február 22-től a felügyelőbizottságból kiesettnek tekintendő."
Kapcsolódó
Ugyancsak csütörtökön az orosz államvasutak igazgatótanácsából kilépett Christian Kern, aki 2016-2017 között osztrák kancellár volt. A Standard című lap idézte Kernt, aki azt mondta, hogy "ma reggel értesítettem az orosz államvasutakat arról, hogy azonnali hatállyal lemondok az igazgatótanácsi tagságról."
Kern 2019 óta volt az orosz államvasutak igazgatótanácsának tagja.
Azután, hogy Oroszország csütörtök hajnalban lerohanta Ukrajnát hadseregével, a nyugati világ sorra vet ki szankciókat a Kremlre, orosz magánszemélyekre, oligarchákra, vagy a gazdasági élet szereplőire. Részben így önvédelem a távozás. A legnagyobb német ipari szereplőket képviselő szervezet is elítélte az oroszokat és a minél szigorúbb szankciók mellett foglalt állást.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve