Az orosz Szputnyik V koronavírus-vakcina fejlesztője, az állami Gamaleja Kutatóintézet közös kísérletet indít a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó multival annak kiderítésére, hogy az utóbbi - kevésbé színes elnevezésű - AZD1222 oltása hatékonyabb-e együtt használva az orosz készítménnyel - adta hírül a Moscow Times.
Az orosz fejlesztő már két hete kezdeményezte a kísérletet, amiben partnerre talált az AstraZenecában. Utóbbi megerősítette, hogy hamarosan elindítják a vizsgálatokat, hogy mennyi időt szánnak erre, azt nem közölték. A két készítmény hasonló alapokra épül, ez teheti lehetővé esetleges kombinációjukat. A teszteket 18 évesnél idősebb embereken fogják végezni.
Kapcsolódó
Az AstraZeneca első volt azoknak a gyógyszergyártóknak a sorában, amelyek nyilvánosságra hozták koronavírus-oltásuk kutatási eredményeit. Készítményüket az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztették. A Lancet szaklapban megjelent jelentés szerint a vakcina hatékonysága átlagosan 70 százalék, ám szemben ennél jobb mutatót produkáló versenytársaival, amelyek extra mélyhűtést igényelnek, ez az oltás könnyen szállítható és normál hűtőszekrényben tárolható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve