Bár az oltóanyagok biztonságosnak bizonyultak, egyelőre még nem tudják, hogy miért nem bizonyultak hatékonynak - mondta Nick Kartsonis, az egyik legnagyobb nemzetközi oltóanyaggyártó koronavírus-vakcinákért felelős vezető kutatója.
A tudományos közösség nagy reményeket fűzött a vakcinákhoz, a cég ugyanis korábban a világon elsőként állított elő hatékony oltóanyagokat olyan betegségek ellen, mint a mumpsz, a bárányhimlő, az övsömör vagy az ebola - írta az Index a Wall Street Journal híre nyomán.
Kapcsolódó
A bejelentés szerint a gyógyszergyártó ezentúl két kísérleti koronavírus-gyógyszerére (MK-4482 és MK-7110) fókuszál, amelyeknek a következő hetekben érkezhetnek az újabb teszteredményei.
Pontosítás
A cikk megjelenése után a Merck Kft. közölte lapunkkal, hogy ez a bejelentés az MSD-re vonatkozik és nem a Merck-re, a németországi Darmstadtban székhellyel rendelkező vállalati csoporthoz.
A Merck vállalat ugyanis a Merck nevére és márkájára vonatkozó jogokat nemzetközi szinten birtokolja - kivéve Kanadát és az Egyesült Államokat, ahol a vállalat EMD Serono, MilliporeSigma és EMD Performance Materials néven működik. Ezért utólag írtuk át a "Merck" megnevezést "az amerikai Merck" megnevezésre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve