A koronavírus miatt aggódó vevők rohamával nem tudnak lépést tartani az amerikai kiskereskedelmi láncok, így tömegével igyekeznek munkaerőt felvenni - írja a Reuters.
Az Amazon.com bejelentette, százezer új dolgozót vesz fel, hogy bírja a megnövekedett igények kiszolgálását az internetes rendelések terén.
Az Amazon mellett más cégek is hasonló lépéseket jelentettek be, kifejezetten olyanokat célozva, akik a turizmusban, vagy a vendéglátásban dolgoznak, és elveszítették, vagy hamarosan elveszítik állásukat.
Az Amazon tájékoztatása szerint ideiglenesnek képzelnék a mostani felállást, remélhetőleg a munka nélkül maradt dolgozók idővel visszatérhetnek a járvány miatt megszűnt állásukba.
Hogy még vonzóbb legyen az ajánlat, az Amazon ideiglenesen megemeli dolgozóinak órabérét is.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve