A társaságnak jelenleg négy üdülőhajója tartózkodik a térségben, ezek jelenleg japán és dél-koreai kikötőkben horgonyoznak. A hajók fedélzetén csak a személyzet tartózkodik, hajónként mintegy ezer fő, mivel a hajók motorjait és műszaki berendezéseit holtidőben is üzemeltetni kell. A személyzet megkapja teljes fizetését a társaság közleménye szerint.
Az ágazat nemzetközi képviseleti szervezete, a CLIA pénteken Hamburgban tett bejelentése alapján a hajótársaságok meghozták a járvány megfékezéséhez szükséges óvintézkedéseket. Eszerint egyetlen utas, de a személyzet egyetlen tagja sem léphet az üdülőhajók fedélzetére ha a megelőző 14 napban Kínában tartózkodott, illetve az utazásra kínai, makaói vagy hongkongi átszállással érkezett. Megtagadható emellett a fedélzetre lépés minden olyan embertől, aki fertőzött személlyel érintkezett. Szükség esetén pedig egészségügyi vizsgálatnak lehet alávetni a fedélzetre lépőket.
Az olasz üdülőhajó-ágazat az év elején még a tavalyit 6,2 százalékkal meghaladó rekordforgalmat, 13 millió utast jelzett előre az idei évre. A koronavírus-járvány miatt azonban egyre valószínűtlennek tűnik a forgalmi rekord elérésre az idén.
Olaszország 19 üdülőhajó-kikötővel rendelkezik. Közülük a legnagyobb forgalmat - évi 2,5 millióst - a Rómától északra fekvő Civitavecchia bonyolítja. Velencében évente másfélmillió üdülőhajós utas fordul meg, de nagy forgalmat bonyolítanak a nápolyi és a genovai kikötők is.
A Costa Crociere a legnagyobb olasz üdülőhajó-társaság. A cég világszerte 63 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ebből 17 ezret Olaszországban. A társaság Európában tavaly 12,6 milliárd eurós forgalmat bonyolított, ebből 3,5 milliárd eurót Olaszországban.
A hét elején vesztegzár alá vontak egy japán üdülőhajót, amelyen a Vuhan koronavírussal (2019-nCoV) fertőzött utasokat azonosítottak. Három magyarról tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium, akik a tengerjáró hajón dolgoznak, ők nincsenek a fertőzöttek között - mondta Menczer Tamás a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Vasárnap reggeli jelentések szerint a koronavírus halálos áldozatainak száma Kínában már meghaladja a 800-at. Magyarországon eddig még senkit sem azonosítottak, akit megfertőzött volna a betegség.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve