A piaci tevékenység felügyeletéért felelős Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság (NDRC) szerdán jelentette be: versenyellenes árképzés miatt megbünteti a Fiat-hoz tartozó Chryslert, valamint a Volkswagenhez tartozó Audit. A hatóság hónapokig vizsgálódott a két nagy autógyártó regionális egységeiben, amelyek piacain a cégek a hatóság szerint monopolként viselkedtek, súlyosan korlátozva ezzel a szabadversenyt, s sértve a fogyasztók érdekeit.
Hogy mekkora összegű büntetésre számíthatnak az autógyártók, azt egyelőre nem közölte a hatóság, a kínai sajtó azt valószínűsíti: a többi gyártó számára elrettentő, magas összegre lehet számítani.
Az NDRC szerdán megerősítette: vizsgálódik a Mercedes-Benznél is, ennek sanghaji irodáit hétfőn keresték fel, számos számítógépet és hivatalos dokumentumot elkobozva. Egy külön szálon folyik a vizsgálat a BMW ellen, hasonló vádak, piackorlátozó magatartás miatt, s a nyugati nagyok mellett az NDRC tizenkét japán autóalkatrész-gyártót is megbüntetett - erősítette meg a hatóság.
A külföldi cégeket Kínában gyakran éri az a vád, hogy indokolatlanul magas áron kínálják termékeiket vagy más piacokhoz képest egyenlőtlen bánásmódban részesítik fogyasztóikat. Korábban az Apple, a Starbuck's, a Samsung és több nagy gyógyszergyártó is bűnösnek találtatott, s gyakorlatának változtatására kényszerült.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve