"Gratulálunk a sanghaji gigagyárnak az egymilliomodik autó legyártásához! A Tesla összesen már több mint 3 millió autót gyártott" - áll Musk Twitter-bejegyzésében az MTI szerint.
Elon Musk néhány hete jelentette be, hogy a kétmilliomodik autó is legördült a futószalagról a kaliforniai Fremontban. A cégnek gyárai vannak még Austinban, Texasban és Berlinben is.
A sanghaji Tesla-gyár az idei első hat hónapban 97 ezer 182 autót exportált, ami több mint a duplája az egy évvel korábbi 41 ezer 770-nek.
A sanghaji gigagyárban az idei első fél évben mintegy 300 ezer Tesla-autó készült.
A múlt héten Elon Musk ismét eladott egy vagonnyi Tesla-részvényt: körülbelül 7 milliárd dollárt (mintegy 2700 milliárd forintot) értek azok a részvények, amelyeken a techmilliárdos túladott a napokban. Elemzők szerint a Tesla-részvények eladása további spekulációkhoz vezet majd azzal kapcsolatban, Musk elveszíti-e a pert a Twitterrel szemben, mivel bár bejelentkezett a közösséi oldal megvásárlására, azóta több kifogást is talált, hogy kihátráljon a 44 milliárdos üzletből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve