A cég szerdán azt közölte, hogy a profitja a 2022-es pénzügyi év december végén lezárt harmadik negyedévében 5,6 százalékkal, 791,74 milliárd jenre (6,85 milliárd dollárra) mérséklődött az egy évvel korábbi 838,696 milliárd jenről. Az elemzői várakozások átlagában kisebb adózás utáni nyereség, 623,15 milliárd jen szerepelt.
A Toyota bevétele 5 százalékkal, 7200 milliárd jenre esett a félvezetők hiánya miatt, aminek hatására csupán 2,5 millió járművet értékesített a negyedévben az egy évvel korábbi 2,8 millió után.
Kapcsolódó
A vállalat működési eredménye a negyedévben 21 százalékkal, 784,4 milliárd jenre (6,80 milliárd dollár) zsugorodott.
A Toyota rontott a március végével záruló teljes pénzügyi évre vonatkozó járműeladási várakozásán, most azzal számol, hogy 8,25 millió járművet értékesít az eddig becsült 8,55 millió helyett, de így is többet az előző évi 7,6 milliónál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve