A konszern régi nevét viselő, megújuló energiaforrások kiaknázásával, energiaellátó hálózatokkal és ügyfélszolgálattal foglalkozó új vállalat Essenbe helyezi át székhelyét. A hagyományos áramtermeléssel, energiakereskedelemmel és lelőhelyfeltárással foglalkozó új vállalat pedig Uniper néven az E.On eredeti központjában, Düsseldorfban marad.
Az E.On 40 ezer alkalmazottat "visz tovább", az Uniper pedig 15 ezret. Mindkét vállalat nagyjából megegyező, mintegy négymilliárd eurós EBITDA-termelési kapacitással rendelkezik majd.
Az Uniper vezetését az E.On pénzügyi igazgatója, Klaus Schäfer veszi át. Az E.On élén a jelenlegi vezérigazgató, Johannes Teyssen marad. Az Uniper cégnév az "unique performance", azaz "egyedülálló teljesítmény" kifejezésből ered.
Az E.On az elmúlt év végén jelentette be szándékát tevékenységének szétválasztására, mivel a hagyományos energiatermelő üzletág és a megújítható energiatermelő üzletág a cég vezetésének megítélése szerint egymásnak ellentmondó célokat követ.
A két vállalat felállítása az év második felében kezdődik meg, és a tervek szerint az Uniper 2016 január elsején kezdi meg működését. A szétválasztási tervet az E.On május 7-i közgyűlésén bocsátja a vezetés a részvényesek elé megvitatásra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve