A rendelést hamarosan véglegesítik, azt már jóváhagyta Hszi Csin-ping kínai államfő - tette hozzá Macron újságíróknak nyilatkozva.
A megállapodások alapján az Airbus növeli az A320-asok gyártását az észak-kínai Tiencsinben is: a havonta gyártott gépek számát a jelenlegi négyről, 2019-ben ötre, majd egy évre rá hatra emelik. A repülőgépügylet értéke eléri a 18 milliárd dollárt. Kína a gépeket 13 helyi légitársaság számára rendeli majd meg - írta az MTI.
Macron szerint Kína biztosította arról, hogy tiszteletben tartja az amerikai Boeing és az európai Airbus repülőgépgyártó közötti arányos piacmegosztást.
Macron és Hszi Csin-ping kedden számos, a légi közlekedési és a nukleáris energiás együttműködésről szóló nyilatkozatot írt alá. A nyolc hónapja történt hivatalba lépése óta első kínai vizitjén a francia államfő nagyobb nyitottságot szorgalmazott mindkét fél részéről, és a kétoldalú kereskedelemben meglévő 30 milliárd eurós francia deficit lefaragását sürgette.
A felek megállapodtak abban is, hogy együttműködnek a mesterséges intelligencia megteremtésében, valamint a klímavédelemben és a terrorizmus elleni küzdelemben is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve