Eredeti elképzelések szerint az NLB 75 százalékát még az idén értékesítették volna. A szlovén állami vagyonkezelő szerdán ugyanakkor azt közölte, hogy a magánosításra jövőre kerül sor, de csak azután, hogy a bank ismertette éves eredményeit. Az NLB rendre márciusban hozza nyilvánosságra előző évi adatait.
A múlt év végén jelentették be, hogy az idén csaknem húsz cég magánosítását indítják el, köztük a 2013-ban állami támogatással megmentett Nova Ljubljanska Bankáét.
A korábbi kormány 2013-ban 15 állami cég eladását engedélyezte, amiből hét került azóta magánkézbe. Szlovénia néhány éve súlyos bankválsággal szembesült, amely a túlzott kockázatviselés, az állami tulajdonú bankok alacsony színvonalú irányítása, illetve a nem kellően hatékony felügyeleti eszközök miatt alakult ki.
Az euróövezeti ország bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az EU bizottsága, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a - döntő részben még mindig állami tulajdonban lévő - bankokat, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt.
A Jugoszláviától 1991-ben külön vált Szlovénia kormányai több mint két évtizede halogatják a szélesebb körű magánosítást, így az ország gazdaságának mintegy fele még mindig állami kézben van.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve