Az amerikai kozmetikai óriáscég a vizsgált három hónapban 2,65 milliárd dollár bevételt ért el, ami 4,8 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi 2,52 milliárd dollárhoz képest. A cég 1,13 milliárd dollárért adott el sminktermékeiből a negyedévben. Ez 10,2 százalékos növekedés éves összevetésben, a cég teljes eladásainak 42,6 százaléka volt.
A negyedéves adózott eredmény 93,5 millió dollárra, részvényenként 25 centre esett az egy évvel korábbi 153 millió dollár, részvényarányosan 40 centről. Az adózott eredményt elsősorban szerkezetátalakítással kapcsolatos egyszeri tételek gyengítették. Az egyszeri tételek nélküli negyedéves részvényarányos eredmény 43 cent lett.
Az Estée Lauder azzal számol, a júliussal kezdődött új pénzügyi évben a bevétele 6-7 százalékkal nő, az adózott eredménye részvényenként 3,38-3,44 dollár lesz. Elemzők kisebb, 3,16 dolláros részvényarányos profitra számítottak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve