Az OMV szerdán közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy árbevétele 20,2 milliárd eurót tett ki 2017-ben, 5 százalékkal emelkedett az előző évihez képest - idézi az MTI.
A megtisztított működési eredmény (CCS EBIT) 93 százalékkal, 2 milliárd 958 millió euróra emelkedett. A vállalat tiszta nyeresége 853 millió euró volt, szemben a 2016-os 183 millió eurós veszteséggel. Az egy részvényre jutó nyereség 1,33 euróra nőtt 2017-ben az egy évvel korábbi 1,23 eurós veszteség után.
Kapcsolódó
Az OMV tavaly hordónként átlagosan 49,95 dollárért értékesítette a nyersolajat, míg egy évvel korábban, 2016-ban több mint 10 dollárral kevesebbet kapott érte.
A tavalyi negyedik negyedévben 4 milliárd 906 millió eurós bevétel mellett 421 millió euró nyeresége volt az OMV-nek, míg egy évvel korábban 5,4 milliárd euró bevétel mellett 378 millió euró vesztesége volt a vállalatnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve