A cég azonban az alacsony olajárak és a szűk finomítói haszonkulcs miatt csökkentette jövő évi tőkeberuházási előirányzatát annak érdekében, hogy a részvényesek igényeinek megfelelően tarthassa osztalékfizetési tervét.
A Shell a harmadik negyedévben 2,79 milliárd dollár nettó nyereséget ért el, 18 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbi 2,38 milliárd dollárnál a kedden közölt jelentése szerint. Elemzők átlagosan 1,71 milliárd dollárra számítottak.
A csökkenő olajárak negatív hatását a termelés növelésével ellentételezte a Shell. A negyedév folyamán a konszern 25 százalékkal, napi 3,6 millió hordó olajegyenértékre növelte nyersolaj- és földgáztermelését.
A Shell a jövő évre 25 milliárd dollár tőkeberuházást tervez, ami korábbi előirányzata alsó határának felel meg. Az idei tőkeberuházás a tervek szerint 29 milliárd dollár körül alakul majd, szemben a 2015-ös 36 milliárd dollárral.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve