Az illetékes azt mondta, hogy 11 ügyletről folynak az egyeztetések olyan cégekkel, mint a Total, a BP és a Royal Dutch Shell, valamint - név említése nélkül - több orosz és kínai vállalattal.
Az iráni nemzeti olajvállalat, a National Iranian Oil Company (NIOC) október közepén hirdetett pályázatot nemzetközi energetikai óriásoknak. A kutatási és termelési (upstream) olaj- és gázprojektekre november 19-ig lehet pályázni, a nyerteseket pedig december 7-én hirdetik ki. Iráni illetékesek korábban azt mondták, hogy az új projektekhez új típusú szerződést kínálnak, amely rugalmasabb feltételeket kínál a külföldi befektetőknek.
Az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás eredményeként januárban feloldották az Iránt sújtó nyugati büntetőintézkedések jelentős részét. A napi több mint 3,5 millió hordó kőolajat kitermelő OPEC-tagállam azt reméli, hogy külföldi beruházásokat és technológiákat tud vonzani a nyugati szankciók miatti több éves elszigeteltség után. Irán célja az, hogy újra napi 4,0-4,2 millió hordóra növelje kitermelését, és visszaállítsa 13 százalékos részesedését a globális olajexportban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve