Az előkészítési munkálatokat követően a termelés várhatóan 2021 márciusában indul. Az olajvállalat tavaly év végén hagyta jóvá az INA Downstream 2023 New Course elnevezésű programot, amelynek célja, a downstream (feldolgozás és kereskedelem) és az egész vállalat hosszú távú fenntarthatósága. A projekthez tartozó beruházások összértéke több mint 4 milliárd kuna (170,9 milliárd forint), amely a legnagyobb beruházásnak számít a vállalat történetében.
A program része, hogy leállítják a sziszeki üzemben a hagyományos kőolajfinomítást, és a finomítót üzleti tevékenységeknek helyet adó, ipari telephellyé alakítják át, amely további fejlesztések helyszíne is lesz, valamint az INA értékes része marad. A bejelentett bitumen beruházás mellett még több, a stratégiai céloknak megfelelő projektek lehetőségét is vizsgálja az INA Sziszekben, mint például logisztikai központ kialakítását, kenőanyag termelését és biokomponens finomítását.
Az INA célja, hogy az éveken keresztül veszteséget termelő finomítói tevékenységet nyereséges üzletággá alakítsa át, és végül minden üzletágának megerősödésével egy még sikeresebb integrált üzleti modellt működtessen - olvasható a közleményben.
2018-ban, a vállalat beszámolója szerint egymilliárd kuna (43,8 milliárd forint) veszteség keletkezett a finomítói és marketing üzletágban. Az INA ezért döntött úgy, hogy a sziszeki telephelyen a kőolaj feldolgozás helyett újfajta ipari tevékenységbe kezd.
Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
