Az IDC piackutató vállalat prognózisa szerint az idén a korábban becsült 5,7 százalékkal szemben csak 3,1 százalékkal nő az értékesítés, sőt lehetséges, hogy az Apple iPhone eladásai 2007 óta először csökkennek.
Tavaly még 10 százalékkal, 2014-ben pedig 28 százalékkal bővült az okostelefon piac.
A növekedési ütem csökkenésében szerepet játszik, hogy a kínai piac telítődőben van, és a korábbi értékesítési modell, amelyben a mobilszolgáltatók a szerződés-meghosszabbításokat két évente új telefonnal szubvencionálták, háttérbe szorul a közvetlen vásárlások mögött.
Az idén várhatóan 1,48 milliárd okostelefont értékesítenek, ebből 1,24 milliárd Android operációs rendszert használ, ez 6,2 százalékos növekedés. Az iPhone eladások 232 millióról 227 millióra csökkennek az IDC előrejelzése szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve