A kormány idén alkalmazta először a pluszadót az energiaipari cégek esetében.
A Vedomosztyi orosz üzleti napilap csütörtöki számában kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az ágazatra 320 milliárd rubel (1 rubel 4,23 forint) pluszadót rónak ki. Ebből 170 milliárd rubelt a Gazpromnak kell befizetnie.
A lap által idézett források szerint a kormánydöntés elkészült, azt már csak meg kell jelentetni a hivatalos közlönyben. A Gazprom egyik vezetője augusztus elején azt mondta, hogy ha a kormány a jövő évre is fenn akarja tartani az idén bevezetett egyszeri pluszadót, akkor ahhoz törvényt kell módosítani, amit csak a parlament jóváhagyásával tehet meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve