A Williams Formula One Forma-1-es csapat oxfordshire-i főhadiszállásának 3500 négyzetméteres műhelyében egy a szupermarketekből ismert hűtőgép ácsorog a sarokban. A fehér berendezés nap mint nap emlékeztetheti a cég dolgozóit arra, hogy a Williams ki akar lépni az autóversenyzés világából. A vállalat szemet vetett a tömeggyártásban készülő termékek értékesítéséből befolyó zsíros profitra is.
A hűtőgépben azt Forma-1-es versenyautók jellegzetes leszorítószárnyaival szerzett tapasztalataikat akarják hasznosítani - derül ki a Financial Times (FT) tudósításából. Ennek alapján fejlesztettek ki egy a szarnyak keresztmetszetét (aerofoil) átvevő szegélylécet, amelyet a hűtők polcainak élére helyeznek. Ez a kiegészítő szabályozza a hideg levegő áramlását a hűtőn belül, illetve megakadályozza annak kiszökését.
Nem is olyan egyszerű
A találmányt az Aerofoil Energy vállalattal együttműködve kísérletezték ki, úgy, hogy megalapították az autóscég Forma-1-es technológiáit szélesebb körben hasznosító Williams Advanced Engineering vállalkozást.
Az üzlet egy telefonhívással indult, amelyben a Williams felkérte az Aerofoilt az együttműködésre, azzal a megkötéssel, hogy szeretné, ha a közös munka eredményeként létrejövő termékeken rajta lenne Forma-1-es logójuk.
Egyszerűnek látszott a dolog, ám nem volt az - mondta el az FT-nek Ian Cluett, a Willams illetékes vezetője. A hűtők másként viselkednek, amikor tele vannak a polcaik vagy amikor üresek, amikor éppen benyúl valaki valamiért, keresztezve a létáramlásukat, illetve amikor zavartalanul működhetnek.
Tíz-harminc százalékos megtakarítás
A termék januárban jelenhet meg a piacon, miután az elmúlt időszakban sikeresen tesztelték. A teszteket a Sainsbury szupermarketlánc hűtőiben végezték el. A szigetország tíz nagy áruházláncából nyolc, köztük az amerikai Walmart tulajdonában lévő Asda, a Sainsbury és a Tesco is érdeklődik a termék iránt.
A Williamsnál abban bíznak, hogy a helyi piacról indulva gyorsan elérhetik az afrikai, a kínai és az amerikai vevőket is. Becsléseik szerint az egyszerű műanyag szegélyek - keresztmetszetüknek köszönhetően - 10-32 százalékos energiamegtakarítást biztosíthatnak a hűtőkben. Ha figyelembe vesszük, milyen sok ilyen berendezés üzemel a boltokban, akkor milliókban mérhető költségcsökkentést kínálnak.
És ez nem minden
A Forma-1-es csapat 150 fős kutatórészlege számos más mindennapi használatú eszközön is dolgozik. Kutatási költségvetésük felét olyan prémium autómárkák hibrid és elektromos meghajtó rendszereire költik, mint az Aston Martin vagy a Jaguár.
A Williams Advanced Engineering 17 millió fontos (23,07 millió euró) szerződést kötött a brit hadsereggel az egyik harci jármű adatfeldolgozó rendszerének szállítására. Ez a versenyautók hasonló rendszerén alapul, amely száguldás közben képes elemezni azok működési adatait.
Az új Williams-vállalat a 2015 szeptemberét megelőző fél évben 39 százalékkal, 10,9 millió fontra (14,8 millió euró) növelte árbevételét az egy évvel korábbihoz képest, miközben EBITDA nyeresége egymillió font (1,36 millió euró) volt.