A lap szombati számában megjelenő interjúban az értékesítési igazgató elmondja, hogy a második negyedévben közel negyedével, 354 ezerre estek vissza az Audi autóeladásai, elsősorban az európai üzemek és kereskedések járványvédelmi leállítása, illetve bezárása miatt. Kínában azonban az eladások ezalatt az idő alatt mintegy negyedével emelkedtek. Április és június között például minden második eladott Audi Kínában kelt el.
Júliusban az Audi eladásai már úgy három százalékkal 160 ezerre emelkedtek világszerte.
Az Audi az elmúlt években a prémium modellek piacán a harmadik helyre szorult vissza a Mercedes és a BMW mögött. Wortmann elmondása szerint az Audi ezen a helyzeten modellpolitikájának a tömegtermékektől való még nagyobb mértékű eltávolításával, a luxusmárka-arculat megerősítésével kíván javítani. Erősíteni tervezik emellett a fiatalabb generáció, mint új vásárlói célcsoport megszólítását is, akik "fogékonyabban viszonyulnak a technológiai, formavilágbeli és digitalizációs trendekhez".
Az értékesítési igazgató közölte, hogy az Audi az év végére piacra viszi a márka további sorsa szempontjából ikonikus jelentőségű elektromos E-Tron GT modellt. Az elektromos E-Tron SUV modellből az Audi az idén már 22 ezret értékesített.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve