Bármilyen kicsi is a baleset valószínűsége, sokan felteszik a kérdést, vannak-e a többinél biztonságosabb ülőhelyek? A német Der Spiegel szerint erről kevés a fellelhető információ, de azért akad. Az Airbus és a Boeing repülőgép-gyártók azt állítják, hogy náluk mindegyik hely egyformán biztonságos - írta a portál.
A Popular Mechanics tudományos lap 2007-ben és a Time Magazin 2015-ben baleseti adatok kielemzése révén választ kerestek a kérdésre. Ennek alapján az első lap arra jutott, hogy a gép hátuljában ülők túlélési valószínűsége 69 százalék, határozottan több, mint a középen ülőké (56 százalék) és az elöl levőké (49 százalék).
A Time felmérése más adatok alapján hasonló eredményre jutott, ott a halálozási arány hátul csak 32, középen 39, elöl 38 százalék volt.
A Greenwichi Egyetem egyik kutatása szerint nagyobb azok túlélési esélye, akik a vészkijáratokhoz közel ülnek. Ha ugyanis a repülőt el kell hagyni, átlagosan mintegy 90 másodperc van rá. Ennyi idő alatt elterjedhet például egy tűz.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve