Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója a közlemény szerint erősnek nevezte a féléves eredményeket. Értékelése szerint a nyáron számos kedvező körülmény járult hozzá a jó pénzügyi eredményekhez, egyebek mellett az erős font-árfolyam, illetve a légitársaság az alacsonyabb üzemanyagárakon is megtakarítást tudott elérni.
A Ryanair utasforgalma 13 százalékkal, 58 millióra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, miközben a járatok kihasználtsága 4 százalékponttal, 93 százalékra javult. Egy repülőút átlagára 2 százalékkal, 56 euróra nőtt - olvasható a tájékoztatásban. A légitársaság a teljes évre a tavalyinál 16 százalékkal magasabb, 105 milliós utasforgalmat tervez, 2024-re évi 160-180 milliós utasforgalmat célzott meg.
A vezérigazgató szerint az éves adózás utáni eredmény - a negyedik negyedéves forgalom függvényében - megközelítheti a 1,225 milliárd eurót. A fél éves jelentésben kitérnek arra, hogy az augusztusi 400 millió eurós részvény-visszavásárlást követően a Ryanair novemberben 398 millió eurós jövedelmet juttat részvényeseinek, ami az Aer Lingus légitársaságban lévő részesedésének eladásából származik.
A légitársaság az év végére 28 új repülővel, 340-re növeli meglévő flottáját, további 330 gép rendelése folyamatban van.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve