Az osztrák állam 2009 végén az adófizetők 1,5 milliárd eurójával mentette meg a csődtől az elsősorban a délkelet-európai térségben tevékenykedő Hypo Bankot, azóta több mint 3 milliárd eurót költött erre. A bankmentésnek politikai vetülete is van, az ellenzék ugyanis azzal vádolja a kormányt és a bankfelügyeletet, hogy túl későn ismerték fel a Hypo helyzetének súlyosságát, illetve túl későn avatkoztak közbe.
Michael Spindelegger osztrák pénzügyminiszterrel az Österreich című lapban vasárnap megjelent interjúban azt mondta, hogy "a kormány a jövő héten megpróbál megoldást találni más pénzintézetekkel a bank életben tartására, de ha ez nem sikerül, akkor semmi sem lehetetlen". A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy "a legfontosabb az adófizetők számára legjobb megoldást találni".
Hétfőn Karl Aiginger, a WIFO osztrák gazdasági kutatóintézet igazgatója azt mondta, hogy a Hypo kapcsán a kormánynak meg kell fontolnia a csőd lehetőségét. Hannes Androsch, volt pénzügyminiszter - jelenleg az állami pénzpiaci részesedést kezelő részvénytársaság, a Fimbag felügyelőbizottságának az elnöke - pedig a hét közepén úgy fogalmazott, hogy meg kell vizsgálni minden lehetőséget, beleértve a csődöt is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve