A peres ügy legújabb fejleményéről a HN a Taylor Wessing ügyvédi iroda jogászainak közlésére hivatkozva számolt be, rámutatva arra, hogy a német legfelsőbb bíróság döntése megerősítette: a nemzetközi döntőbíróságnak volt joghatósága az ügyben tavaly meghozott ítélethez.
Az ügy előzménye, hogy a szlovák Union egészségbiztosítót tulajdonló holland Achmea társaság tavaly decemberben a frankfurti nemzetközi döntőbíróság ítéletére hivatkozva közölte: Szlovákia jogerősen pert vesztett velük szemben az egészségbiztosítók profitstopját bevezető törvény ügyében. A döntés alapján Szlovákiának 22 millió eurós jóvátételt és közel három millió eurót kitevő perköltséget kellene fizetnie az Union egészségbiztosítónak a Robert Fico előző kormánya idején, 2007-ben jóváhagyott, az egészségbiztosítók haszontermelését betiltó jogszabály következményei miatt.
A döntés nyilvánosságra hozatalát követően a szlovák kormány megtagadta a jóvátétel kifizetését, majd az ítélet megszüntetését javasolta és rendkívüli jogorvoslati kérelemmel élt a német legfelsőbb bíróságon annak érdekében, hogy az kimondja: a vele szembeni ítéletet meghozó döntőbíróság nem volt illetékes ítéletet hozni az ügyben, így az ítélete is semmis. A német legfelsőbb bíróság mostani döntése ezt a keresetet utasította el.
A szlovák kormányzat egyelőre nem foglalt állást a német bíróság döntése kapcsán, így a több éve húzódó peres ügy végkifejletének időpontja továbbra is homályos, holott, a pert kiváltó - az egészségbiztosítók profittermelését betiltó - jogszabályt már 2011-ben alkotmányellenesnek ítélte a szlovák Alkotmánybíróság, és mint ilyet hatályon kívül is helyezte.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve