"Az őszödi út, vagyis a pofátlan hazudozás folytatása Gyurcsány Ferencék mai közleménye, amelyben kétségbeesetten próbálják másra hárítani a felelősséget saját balfogásaikért" - kommentálta az MTI-hez eljuttatott kommünikéjében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt, hogy a Malév leállása kapcsán a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció közölte, szerintük kizárólag Orbán Viktor miniszterelnök a hibás azért, hogy csődbe ment a nemzeti légitársaság és ki kell vizsgálni, kik a felelősök a kialakult helyzetért.
Selmeczi Gabriella közölte, az MSZP-kormány hajtotta végre a Malév esetében az elmúlt húsz év talán "legelbaltázottabb" privatizációját, és rossz döntéseiket még rosszabbakkal tetézték. A Malév válságos helyzete egy újabb szocialista csontváz a szekrényből, a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége - írta, hozzátéve: a felelősség kérdését az elszámoltatási kormánybiztos feljelentései nyomán indult büntetőeljárások fogják rendezni.
A Malév péntek reggel hat órakor szüntette be működését és valamennyi járatát törölte.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve