A több mint 100 országban tevékenykedő vállalkozás többségi tulajdonosa, a GfK német nonprofit piackutatási egyesület (GfK Verein) a beszámoló szerint mérlegeli, hogy értékesítse 56,5 százalékos tulajdonrészét, vagy fúzió révén próbálja biztosítani a veszteséges cég jövőjét.
A WirtschaftsWoche szerint több versenytárs, köztük az amerikai Nielsen csoport és a brit Kantar is szóba jöhet új többségi tulajdonosként, és pénzügyi befektetők is vizsgálják a GfK felvásárlásának lehetőségét.
A világszerte mintegy 13 ezer embert foglalkoztató cég a Wirtschaftswoche összeállítása szerint főleg azért maradt le az utóbbi években a versenytársak mögött, mert a GfK Verein elzárkózott a terjeszkedéstől, például megakadályozta, hogy a társaság egyesüljön a TNS brit piackutató céggel. Helyzetét tovább rontja, hogy ügyfelei az internet és a digitalizáció révén egyre könnyebben hozzá tudnak jutni olyan adatokhoz, amelyeket a GfK költséges piackutatási módszerekkel állít elő.
A társaság az idei második negyedévben 361,2 millió euró bevételt ért el, ami 6,1 százalékos csökkenés éves szinten, és az egy évvel korábbi 19,7 millió eurós üzemi eredmény után 148,3 millió eurós veszteséget szenvedett el, főleg értékcsökkenési leírások miatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve