Az ítélet kihirdetésekor Thad Balkman oklahomai bíró azzal érvelt, hogy a Johnson & Johnson hosszú éveken keresztül megtévesztő kampányt folytatott az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók népszerűsítése érdekében, és ezzel hozzájárult az Egyesült Államokban az opiátok pusztító méreteket öltő fogyasztásának növekedéséhez - idézi az MTI.
A keresetet a közveszély okozására vonatkozó törvényre hivatkozva Oklahoma állam nyújtotta be a gyógyszergyártó óriás ellen. Azzal vádolta a céget, hogy éveken keresztül "több millió dolláros, cinikus és megtévesztő agymosó kampányt folytatott", amelynek során "csodagyógyszerként" mutatta be az opiáttartalmú fájdalomcsillapítókat. Oklahoma eredetileg 17 milliárd dolláros kártérítést kért.
Kapcsolódó
Az eljárás még májusban kezdődött, és ez az első per, amelyben az opiátválságért felelősségre vonnak egy gyógyszergyártót. Az Egyesült Államokban egyre többen élnek olyan fájdalomcsillapítókkal, amelyek függőséget okoznak, és ezeket a gyógyszereket nem egy esetben kábítószer-kereskedők is terjesztik. Az Egyesült Államokban 2017-ben - az illetékes minisztérium adatai szerint - mintegy 70 ezer ember vesztette életét opiáttartalmú gyógyszerek túladagolása miatt.
A legismertebb ilyen fájdalomcsillapítót - az Oxycontint - nem a Johnson & Johnson, hanem a connecticuti székhelyű Purdue gyártja, amelyet Oklahoma korábban szintén beperelt. A Purdue azonban peren kívüli egyezséget kötött, és 270 millió dollárt fizetett az államnak. Hasonló peren kívüli megegyezésre jutott Oklahoma az izraeli Teva gyógyszergyártóval.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve