A pénzintézet a szeptember végével záródott három hónapban 1,115 milliárd euró nyereséget könyvelt el, az egy évvel korábbi 194 millió euró után, jócskán túlszárnyalva a 835 milliós elemzői várakozásokat - írja az MTI.
Németország legnagyobb bankja ezzel már a kilencedik egymást követő negyedévet zárta nyereséggel.
A Deutsche Bank bevétele 15 százalékkal, 6,92 milliárd euróra emelkedett, ezen belül a befektetési banki tevékenységből származó bevételek 6 százalékkal kerültek feljebb, jócskán felülmúlva az elemzők 1,4 százalékos várakozását.
A kötvény- és devizakereskedelemből származó bevételek 38 százalékos éves növekedése is meghaladta a várt 26 százalékos elemzői prognózisokat.
Az elsődleges Tier-1 tőkeráta (CET1) 13,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 13 százalékról.
A Deutsche Bank megerősítette a 2022-re vonatkozó 26-27 milliárd eurós bevételi tervét.
Német ügyészek házkutatást tartottak a Deutsche Bank székházában a „cum-ex” néven ismert, több milliárd eurós adócsalással kapcsolatos folyamatban lévő nyomozással összefüggésben. Az ügyben korábban még Olaf Scholz kancellárt is meghallgatták már.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve