A Daimler korábbi vezérigazgatója, Dieter Zetsche idén májusban távozott az autógyártótól. A 66 éves menedzser kilépése után egy nappal bejelentette, hogy a TUI felügyelőbizottsági elnökének választották meg, most pedig azt is bejelentették, hogy az Aldi tanácsadója lesz - írta a Handelsblatt híre alapján a Portfolio.hu.
Az Aldi Süd megerősítette, hogy a szakember helyet kapott a diszkontlánc tanácsadó testületében. Az Aldi alapítójának, Karl Albrechtnek az unokái, Peter Max Heister és Christian Heister azért hozták be őt a céghez, hogy tanácsaival és kapcsolatrendszerével segítse az Aldit.
A diszkontóriás híres arról, hogy tanácsadóként más iparágakból érkező menedzserek véleményére is ad, többek között a BASF korábbi vezére, Jürgen Hambrecht és az Intersport vezére, Franz Julen is volt már tanácsadója.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve