A buszok naponta indulnak majd a menetrend szerint reggel 3 óra 15 perckor Pozsonyból és a budapesti nemzetközi repülőtérre 6 óra 45 perckor érkeznek majd a reggeli repülőjáratok felszállása előtt. Budapestről vissza 10 óra 15 perckor indul buszjárat a szlovák fővárosba, ahová délután 2 óra 15 perckor érkezik meg.
Marcela Hamrikova, a RegioJet gazdasági igazgatója szerint amennyiben az új útvonal sikeres lesz, további járatokat indítanak a ferihegyi repülőtérre.
Kapcsolódó
A TASR megjegyezte, hogy a RegioJet már üzemeltet közvetlen buszjáratot a szlovák és a magyar főváros között, az útvonalon napi öt alkalommal járnak buszok. Az év elején a vállalat elindított egy Pozsony-Bécs-Budapest járatot is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve