Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója hétfőn jelentette be lemondását - írja a Portfolio. Az IAG részét képező vállalat vezérigazgatója 2016-tól vezette a társaságot. Cruz továbbra is a légitársaság kötelékében marad, helyére Sean Doyle kerül.
Az új igazgató, Sean Doyle óriási tapasztalattal rendelkezik a British Airwaysnél. Számos egyéb pozícióban dolgozott, mielőtt 2016-ban igazgatótanácsi tagnak nevezték ki. Doyle 1998 óta erősíti a céget, így az anyacég reményei szerint tapasztalata és belső helyismerete nagyban segít majd a cég versenyképességének megtartásában.
Kapcsolódó
- Az iparágunk legsúlyosabb válságát éljük, bízunk benne, hogy ezek a belső személycserék biztosítják majd az IAG helyzetét ahhoz, hogy megerősödve kerüljünk ki a válságból - mondta a kinevezést követően az IAG vezérigazgatója, Luis Gallego.
Az IAG, melynek része a British Airways, óriási visszaeséssel néz szembe, az előrejelzések szerint a teljes évre a bevételei közel 60 százalékkal csökkenhetnek, és közel 5 milliárd euró veszteséget szenvedhetnek el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve